Bayer Hungária

Bayer Magyarországon

A Bayer a II. Világháború előtt komoly piaci szerepet töltött be Magyarországon, az Aspirin az egyik legkedveltebb gyógyszer volt. A II. Világháború után egy hosszabb szünet következett, majd 1969-ben ismét megjelent Magyarországon, igaz, hosszú évekig csak külkereskedelmi cégeken keresztül tudott értékesíteni.
A Bayer a rendszerváltás után viszonylag hamar, 1992-ben már önálló képviselet nyitott, majd 1994-ben a képviseletet Kft.-vé alakította.

Bayer Hungária

Terjeszkedés és a gyógyszergyártás kezdete

1881-től 1914-ig tartó időszak a Bayer életében az igazi nagyvállalattá válás, a nemzetközi terjeszkedés és az új üzleti területeken (pl. gyógyszergyártás) való megjelenés korszaka volt, a festékgyártás mint legfontosabb üzletág megtartása mellett. Az elsődleges szempont a Bayer számára a kutatás és fejlesztési kapacitás növelése. Ezért 1878-ban Wuppertal-Elberfeldben felépítik az első tudományos laboratóriumot, amely 1878-tól 1912-ig a Bayer központja is volt.


A további üzleti növekedés mozgatórugója a nemzetközi értékesítési hálózat kiépítése volt. A Bayer már korábban is több országba szállított festékeket és alapanyagokat. 1913-ban már Oroszországban, Franciaországban, Belgiumban, Angliában és az Egyesült Államokban is voltak leányvállalatai a Bayernek és a teljes bevétel 80%-a származott exportból. Ebben az időben már 10.000 alkalmazottja van a Bayernek és ebből közel 1.000 Németországon kívül dolgozik.

Ahogy telt az idő, a korábbi gyártelepet Wuppertal-Elberfeldben fokozatosan kinőtte a cég. Ezért 1891-ben a Bayer megvette a Dr. Carl Leverkus & Sons alirazin gyárát Észak-Kölnben majd folyamatosan vásárolta fel a környező területeket. A Bayer 1895-től szisztematikusan építette fel és bővítette a leverkuseni telephelyet Carl Duisberg tervei alapján. 1912-ben Leverkusen lett a Bayer központja.

Carl Duisberg (1861-1935)
Carl Duisberg 1861-ben született Barmenben és úgy tűnt, hogy a nagyapja által alapított szalaggyártó üzemet fogja vezetni. Ezt a tervet az első kémiaóra húzta keresztül, ekkor határozta el, hogy kémikus lesz, apja akarata ellenére.

A középiskola elvégzése után egy egyéves vegyészeti továbbképző programon vett részt egy kereskedelmi iskolában, amit 8 hónap alatt végzett el. Ezután Göttingenben kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd Jena-ban szerezte meg a doktori címet.

1883-ban jelentkezik a Bayerhez, ahol Carl Rumpff az igazgató tanács akkori elnöke rögtön felfigyel rá és egy határozott idejű szerződést ajánl neki. Ugyanebben az időben két másik tehetséges vegyész, Oskar Hinsberg és Martin Herzberg is a Bayerhez kerül. A három vegyész nagyon fontos szerepet töltött be a vállalat fejlődésében. Nagyon sok újítás és fejlesztés kötődik a nevükhöz a festék- illetve a gyógyszerüzletágban. Hinsberg nevéhez fűződik a Bayer első gyógyszerének, a phenacetinnek a kifejlesztése.

Carl Duisberg folyamatosan halad előre a ranglétrán, 1900-ban a Bayer Igazgató Tanácsának a tagja. 1912 és 1925 között ő vezeti a Bayer Csoportot. Carl Duisberg központi figura a Bayer és a német gyógyszer- illetve vegyipar történetében. Az ő vezetésével válik globális vállalattá a Bayer. Karrierjének legfontosabb mérföldköve a leverkuseni gyártelep megtervezése, felépítése és fejlesztése.

Nemcsak kiváló üzletember volt, mindig odafigyelt az alkalmazottakra is. Ő vezette be a napi 9 órás munkaidőt és számtalan formában próbálta javítani a Bayernél dolgozók életkörülményeit.

Felix Hoffmann (1868-1946)
Felix Hoffmann 1868-ban egy nagyiparos fiaként született. Iskolái elvégzése után gyógyszerészként kezdett dolgozni. Elbűvöli a munka, ezért úgy dönt, hogy szélesíti az ismereteit és vegyészetet kezd tanulni Münchenben. 1893-ban megszerzi a doktori címet. 1894-ben vegyészként kezd dolgozni a Farbenfabriken vorm. Friedr. Bayer & Co.-nál.

Felix Hoffmann 1897. augusztus 10-én bekerült a gyógyszertörténelembe, ezen a napon sikerült előállítania vegytiszta és stabil formában acetil-szalicilsavat. Sok vizsgálatot végeztek a hatóanyaggal és megállapították, hogy fájdalomcsillapító-, lázcsökkentő- és gyulladáscsökkentő hatású. Az acetil-szalicilsav tartalmú gyógyszert 1899-ben dobta piacra a Bayer, Aspirin néven. Ez egy 107 éve tartó sikertörténet kezdete.

Aspirin
Pár évvel a felfedezés után Felix Hoffmann a gyógyszerüzletág marketingvezetője, majd két évvel később a gyógyszerüzletág vezetője lett. Amikor 1928-ban nyugdíjba ment, az Aspirin már világszerte sikeres, felfedezője mégis ismeretlen maradt a nemzetközi nyilvánosság számára. 1946-ban bekövetkezett haláláig visszavonultan élt Svájcban.

Honlap: http://www.bayerhungaria.hu
Cím: 1123 Budapest, Alkotás utca 50.
Telefon: 06 (1) 487-4100
Fax: 06 (1) 212-1574, 06 (1) 212-1575

Termékek:

Hírek:

"A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!"
"Arany Kígyó Patika" Cím: H-2800 Tatabánya-Kertváros, Szent György u. 43.; Telefon: 34/311-537; E-mail: info@kertvarosipatika.hu